TETSZIK 0
SHARE

Szeged belvárosában lassan elnyeri végső formáját az Európai Unió támogatásával épülő impozáns épületegyüttes, a Szent-Györgyi Albert AGÓRA Intézmény.
Az Agóra program célja Szeged versenyképességének növelése, egy kulturális, oktatási és innovációs alapokra épített központ létrehozása. A intézményben interaktív kiállítótér (Szegedi Tudományegyetem Informatórium), Informatikatörténeti Múzeum gyűjteménye (Neumann János Számítógép-tudományi Társaság), látványlaborok (Szegedi Biológiai Központ (SZBK) látványlaboratórium) valamint közösségi és kreatív foglalkoztató terek (Százszorszép Gyermekház) kerülnek kialakításra, amelyekhez informális képzési és egyéb kulturális szolgáltatások kapcsolódnak.
Örömünkre szolgál, hogy nyílt közbeszerzési eljárás keretében ügynökségünk nyerte el a szegedi Agóra projekt disszeminációhoz kapcsolódó kommunikációs feladatait. Annak érdekében, hogy feladatainkat a lehető legnagyobb szakértelemmel lássuk el, a munkálatokba bevontuk a szegedi CME Hungary Zrt. tapasztalt PR csapatát is. Megbízásunk keretében feladatunk volt az intézmény arculatának kialakítása, a programhoz kapcsolódó sajtótájékoztatók szervezése, sajtómegjelenések gyűjtése és elemzése, országos és helyi médiafoglalások végrehajtása, kiadványok, ÚSZT projekt táblák készítése. Elégedettséggel tölt el bennünket, hogy szegedi cégként segíthetjük városunk versenyképességének növelését, új kulturális centrumának felvirágoztatását.

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Új Széchényi Terv / ÚSZT programjának keretén belül valósult meg a nyilvánosság biztosításának és kommunikációs feladataihoz kapcsolódóan.